Szent István Társulat
A LEGRÉGIBB KÖNYVKIADÓ
A Szent István Társulat 1998. május 1-jén ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. Hazánk legrégibb könyvkiadója átélt és túlélt két világháborút, több forradalmat és rendszerváltozást, s a békeévekben számtalan általános gazdasági válságot, melyek egyenként is tucatnyi hasonló intézményt tüntettek el a történelem süllyesztőjében.
A Szent István Társulat e 150 év során nemcsak könyvkiadóként működött; jelentős szerepet vállalt a magyar kulturális és tudományos élet szinte minden területén. Tagjai és pártolói sorában olyan neves személyek tevékenykedtek, mint Eötvös József, gróf Apponyi Albert, gróf Zichy Nándor, vagy Deák Ferenc.
A Társulat fő profilja azonban mindvégig a könyvkiadás maradt; tanúskodik erről az a sokezer magyar, német, horvát, szlovák, román és rutén nyelvű kiadvány, melyeknek összpéldányszáma eléri a több tízmilliót! E könyvek közt találhatunk könnyed, a köznépnek szóló műveket, komoly tudományos munkákat, iskolai tankönyveket, s nem utolsósorban katolikus hitbuzgalmi kiadványokat. Mindezeket figyelembe véve nem meglepő, hogy a huszadik század első harmadában a Szent István Társulat európai mércével mérve is a legnagyobb kiadók közé tartozott.
Kedves Olvasó!
Tartson velünk, s gondolatban tekintsük át együtt Magyarország e nagy múltú könyvkiadójának rövid, vázlatos történetét!
A MEGALAKULÁS
A XIX. század első felében Magyarországon nem volt egyetlen katolikus könyvkiadó sem; a vallási témájú művek alkalomszerűen, általában magánkiadásban jelentek meg. Pedig ebben az időben már Európa-szerte, főleg francia és német földön, számos katolikus kiadó és terjesztő társulat működött. Hazánkban az úgynevezett vallási népkönyvekből ekkoriban kevés jelent meg, s a régiek már nyelvezetükben és szerkezetükben is elavultak voltak. A nyomtatott betű általi hitoktatás és hitterjesztés lehetőségeit elsőként Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok ismerte fel 1842-ben, s még ebben az évben igen nagy erőkifejtéssellátott hozzá, hogy a magyar egyház akkori vezetőit meggyőzze egy vallási könyvkiadó szükségességéről. Két évvel később a Religio és Nevelés című folyóirat december 1-jei számában már a nagyközönség is olvashatta felhívását "egy nevelési, épületes és felvilágosító könyvek terjesztésére alakítandó társulat" ügyében. Fogarasy ezt írja az említett cikkben:
"A népnevelés időnkben életkérdéssé vált, s a polgári hatóság ez üdves czélt mozgalmaiva már-már megkísérteni kezdte. Sőt, e czélra könyvecskéket is látunk napfényre jönni; de melyeken többnyire nincs meg a vallási szellem. Ez ügyben a katolikus klérus a tényezők sorából ki nem maradhat. Neki a népnevelés czélirányosítása legsürgetőbb föladata. S evégre oly könyvecskék terjesztése lenne szükséges, melyek oktatva és elbeszélve, a gyermekekben a vallásos szintúgy, mint erkölcsi érzést fölébreszteni, s általok a nevelés fő alapját, a szent vallást szivökbe oltani képesek."
Fogarasy tisztában volt azzal, hogy az átlag magyar embernek ekkoriban nem állt módjában sok könyvet vásárolni, ezért e legelső javaslatában azt tanácsolta, hogy a népnevelési könyveket az önköltségi árnál egyharmaddal olcsóbban kellene eladni! Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a Társulat vezetői már a kezdet kezdetén egyfajta missziós tevékenységet tűztek ki célul maguk elé.
1847. február 15-én Fogarasy Mihály szervezése nyomán, egyházi személyek részvételével elvben megalakult a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat. A Társulat alapszabályát felterjesztették a hercegprímásnak, aki megadta rá az egyházi jóváhagyást, sőt a kért védnökséget is elvállalta. A működési szabályzatot ezután a Helytartótanács eljuttatta a bécsi kancelláriához, ám mielőtt az engedélyezéssel járó hosszadalmas procedúra véget ért volna, 1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, mely eltörölte a cenzúrát és az azt kísérő szabályokat. A Társulat így a szabadságharc forró tavaszán, május első napján megkezdte működését. Az alapszabály hármas célkitűzése szerint a Kiadónak a köznép soraiban, az iskolákban és a műveltebb osztályok között kellett kifejtenie tevékenységét. Egy hónappal később, június 5-én az alapítótagok a pesti szeminárium könyvtártermében megválasztották első (világi) elnökül gróf Károlyi Istvánt és igazgatóul (egyházi alelnökül) Fogarasy Mihályt.
(Részlet az alakuló ülés jegyzőkönyvéből)
A könyvkiadói tevékenységet már 1847-ben megkezdték - bár a Társulat akkor még hivatalosan nem létezett. Az első könyv címe ez volt: Keresztény naptár a magyarhoni katholikusok használatára. E naptár ötezer példányban jelent meg, de annyira kelendőnek bizonyult, hogy a következő évit már harmincezer példányban kellett kinyomtatni! Nagy siker volt ez akkoriban, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a szabadságharc vészterhes hónapjai bizony nem nagyon kedveztek a könyvkereskedelemnek. Hozzá kell persze tenni, hogy ez a kalendárium olcsóbb volt a hasonló kiadványoknál, mert 8 krajcáros eladási ára nem tartalmazott hasznot, mindössze az előállítási költséget fedezte.
A nemzet nagy önvédelmi harca természetesen a Társulat vezetőit sem hagyta hidegen: tízezer példányban kinyomtatták Tárkányi Béla nemzetőrségi dalát. A szabadságharc leverése után a Társulat igen nehéz helyzetbe került. A tagok ennek ellenére elkötelezett magyarságtudatukat juttatták kifejezésre, amikor 1852-ben felvették a Szent István Társulat nevet. A hivatalos jóváhagyást azonban csak két év múlva adta meg a Császári és Királyi Rendőrigazgatóság azzal a kitétellel, hogy a választmányi ülések napjait jó előre be kell jelenteniük a hatóságoknak. Az üléseken ezután rendszeresen részt vett a budai helytartóság által kinevezett császári biztos is.
Az évekig tartó elnyomás idején a Szent István Társulat "a nemzeti nyelv és a nemzeti szellem őre és szentélye lett" (Csernoch János hercegprímás, 1923.). A közös sors egyesítette a különböző politikai pártállású katolikusokat, sőt, a nemzeti egység kifejezéseként számos protestáns is belépett a tagok sorába!
(Fogarasy Mihály)
A TANKÖNYVKIADÁS
A Szent István Társulat eredeti célkitűzése értelmében már a kezdetektől foglalkozott tankönyvkiadással, ezt azonban az első években korlátozták az állami rendelkezések. A kiegyezést követően megváltoztak a törvények, s a Társulat ettől kezdve széles körű tankönyvkiadói tevékenységbe kezdett, mindenkor szem előtt tartva a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek nyelvi identitását. Az 1871. évi közgyűlésen a tagok tervbe vették, hogy a közoktatást szolgáló műveket magyar, német, szláv, kassai szláv, szerb, szerb-dalmát (bunyevác), rutén, román, horvát, győr-soproni hienc-horvát, vend és szlovén nyelveken kívánják kiadni. Ez a nemzetiségi tolerancia példa nélkül álló még ma, a huszadik század végén is! Ugyanakkor arra is ígéretet tett a közgyűlés, hogyha az egyházi intézmények és az iskolák közvetlenül a Társulattól viszik el a könyveket, az amúgy is jutányos ár felett minden 100 példány után 25 ingyenpéldányt adnak a szegény sorsú gyermekek számára. Ezen felül - a forgalomtól függően - minden évben többezer tankönyvet ajándékoztak a rászorulóknak; az 1890. évi vagyonmérleg tanúsága szerint abban az esztendőben 20.429 darabot.
Természetesen a tankönyvkiadás alatt nemcsak hittankönyveket kell érteni, e tevékenység felölelt az elemi iskoláktól a felsőfokú képzésig minden tantárgyat, az "ABC Olvasókönyv"-től kezdve a természetrajzon keresztül a matematikáig. A Társulat 1871-ben 14-féle tankönyvet adott ki 750.000 példányban, 1878-ban pedig már 64-félét! A vezetők külön hangsúlyt helyeztek az oktatási segédeszközökre is, 1870-ben például kiadtak egy igen költséges olvasó falitáblát, s emellett a tankönyvekhez összeállíttattak ún. vezérkönyveket a tanárok számára, megkönnyítve ezzel az oktatást.
E nagyszabású tevékenység elindítója és fő mozgatója Ipolyi Arnold, később besztercebányai püspök, a Társulat 1869-72 közötti alelnöke volt. Működése nyomán a Kiadó rendkívül népszerűvé és ismertté vált mind a széles néprétegek előtt, mind pedig a művelt nemesi, főnemesi körökben. A hittankönyvek közül külön is említést érdemelnek a Deharbe-féle katekizmusok, melyek akkoriban új utat nyitottak a hitoktatásban. A megállapodások értelmében e hittankönyvek kiadásának joga - minden birodalmi nyelven - egyedül a Szent István Társulatot illette meg.
Az 1930-as években a Társulat legfőbb bevételi forrását a tankönyvek kiadása jelentette. A II. világháborút követően megváltozott a helyzet. 1945 tavaszán ugyanis a Kultuszminisztérium előírta, hogy bizonyos tankönyveket át kell alakítani - a Társulat tankönyvei természetesen ezek között voltak. Problémát jelentett az is, hogy létrejött a nyolcosztályos általános iskola, melynek tanterve teljesen eltért az addigi népiskolákétól. A Társulat tankönyvszerkesztősége ennek ellenére hozzáfogott egy új, általános iskolai sorozat elkészítéséhez, de munkájukat már nem tudták befejezni. Az országgyűlés 1948. június 16-án megszavazta az egyházi iskolák államosítását, s ezt követően rendeletet adtak ki, miszerint minden iskolatípusban csak az állami tankönyvek használhatók.
Négy évtizedig tartó kényszerszünet után a Társulat 1992-ben ismét megkezdte a tankönyvkiadást, folytatva ezzel a nagynevű elődök gyermeknevelés terén végzett munkáját.
A SZENT ISTVÁN TÁRSULAT FOLYÓIRATAI
Az előzőekben említettük, hogy a Társulat már a tulajdonképpeni megalakulása előtt kiadott egy keresztény kalendáriumot, melyet a későbbiekben hosszú ideig évről évre megjelentetett. Ezen kívűl már az alakuláskor felmerült egy olyan egyházi lap indításának az ötlete, mely a széles néprétegekhez szól. A tervet tett követte: útjára indult a Katholikus Néplap magyar, német és szlovák nyelven. E hetilapot eredetileg a parasztságnak szánták a szerkesztők, de hamarosan be kellett látniuk, hogy az újságot inkább a polgárság olvassa. A lap tartalmilag igen szerteágazó témákat ölelt fel: rendszeresen hírt adott az Egyház kül- és belföldi eseményeiről, közölt prózai és lírai irodalmi alkotásokat, tudósításokat, ismertette az újonnan kiadott könyveket, s megjelentek benne a parasztság mindennapi életéhez közel álló cikkek is, mint pl. az 1852 novemberi számban Pálma Pál patai főesperes írása, mely a "Biztos szer a búzában teremni szokott üszög ellen" címet viselte. A lap 1873-ig jelent meg, ekkor látott napvilágot a helyette induló Katholikus Hetilap, mely ezután a középosztály igényeihez alkalmazva közölte cikkeit.
A "műveltebb közönség számára" szerkesztett Családi Lapok című folyóirat 1852-58 között jelent meg. A lap szerkesztője az első számban a gondos kertész munkájához hasonlította tevékenységét:
"Nekünk is egy kert művelése a föladatunk, s e kert a család, melyben e lapok a valláserkölcsi műveltség magvait hinteni, keresztény öntudatra, önérzet- és hitéletre ébreszteni, a vallási közönyösség és materializmus fojtó gazát kigyomlálni, a hithideg szivekbe katholikus szellemet oltani, s ezt a családi erényekkel együtt ápolni kivánják; növekedést és áldást természetesen Isten kegyelmétől várván."
A Családi Lapok mindenben megfelelt a kor követelményeinek, cikkeiben foglalkozott archeológiával, közölt vallási és profán tanulmányokat, útleírásokat és elbeszéléseket ifjúságnak és felnőtteknek egyaránt. 1887 tavaszán jelent meg a Társulat tudományos igényű, a katolikus intelligencia számára kiadott évnegyedes folyóirata: a Katholikus Szemle. E lap témái közé hittudományi, bölcseleti, természettudományos, történelmi, neveléstudományi, valamint szépirodalmi írások tartoztak. A Katolikus Szemle első szerkesztője így írt a folyóirat szépirodalmi rovatának megnyitása alkalmából:
"Végzetes tévedés volna azt hinni, mintha katolikus jelző az irodalmi téren mindenkor vallásos vagy legalábbis egyházi tárgyat, tartalmat tételezne föl. Mindnyájan tudjuk, hogy valamely irodalmi terméket nem a tárgya tesz katolikussá, hanem a szelleme... "
Ez a felfogás nemcsak a Katolikus Szemle hasábjain tükrőződött, hanem befolyásolta a Társulat teljes kiadói tevékenységét is. A Katolikus Szemle utolsó hazai száma - akkor már havilapként - 1944 decemberében jelent meg. A Társulat 1895-től Népnevelő címmel tanügyi hetilapot indított, főleg a népiskolai tanítóság számára. 1935-ben, az akkor 25. évfolyamában lévő Élet című szépirodalmi hetilap szerkesztését átvette a Szent István Társulat. Ekkoriban ez az újság volt a legolcsóbb képes irodalmi hetilap Európában (!), s szépirodalmi alkotások mellett rendszeresen közölt népszerű, mindenkit érdeklő cikkeket is.
Az Élet a gondos szervezőmunka eredményeképp eljutott a határainkon kívül élő magyarsághoz is. A lap előfizetői - külön kedvezményként - 20o/o-os árengedménnyel vásárolhatták meg a Társulat könyveit. A folyóiratokon kívül itt érdemes megemlítenünk két nagysikerű könyvsorozatot. Az egyik a Szent István Könyvek címet viselte, s 1923-1937 között 127 kötete jelent meg, a másik a Családi Regénytár, mely 1923-ig 100 kötetből álló szépirodalmi regénysorozatot adott a nagyközönség kezébe.
A kommunista hatalomátvétel után az állam rendeletileg betiltotta a Szent István Társulat minden folyóiratát. Egyedül az 1949-től Rómában megjelenő Katolikus Szemle folytatódott, a külföldön élő magyar katolikusok áldozatkészsége folytán.
A SZENT ISTVÁN AKADÉMIA
Az egyre szerteágazóbb kiadói tevékenység koordinálása végett, hosszú előkészítő munka után 1887. július 2-án megalakult a Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya. A szervezet feladata volt ezután a Társulat által kiadandó könyvek megírása, más szerzők vagy fordítók műveinek elbírálása, s ők szerkesztették a Katolikus Szemlét is. Az osztálynak tagja lehetett a tudomány vagy az irodalom bármely ágával foglalkozó egyházi vagy világi katolikus férfi. A szakosztályok a következő szakterületekkel foglalkoztak: hittudomány, bölcselet, természettudományok, történelem és segédtudományai, jog- és államtudományok, szociológia, neveléstudomány és iskolaügy.
1915 tavaszán az Osztály tagjai elhatározták, "hogy a Tudományos és Irodalmi Osztály szervezésénél irányadóként szerepelt céloknak és kitüzött feladatoknak eredményesebb munkálására és előmozdíására oly szervezet létesíttessék, amely annak tudományos és irodalmi intézeti jellege önállóságát teljesebb mértékben kidomborítsa; az egyes tudományokat s azoknak, valamint az irodalomnak képviselőit homogénebb kapcsolatba foglalja össze; munkásságának állandóságát s rendszeres voltát megalapozza s általában működésének intézményes formáit - szélesebb társadalmi, tudományos és irodalmi körök bevonásával és érdeklődésének felköltése mellett - megállapítsa."
A terv 1916. március 23-án vált valóra, amikor első ünnepélyes ülését megtartva megalakult a Szent István Akadémia. Az esemény jelentőségét jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról biztosította a Szent István Akadémia elnökét, hogy "ennek a tudományos intézetnek működését mindenkor figyelemmel kísérni, s tőle telhetőleg támogatni fogja". Az intézmény ezt követően jelentős szerepet játszott a magyar tudományos és kulturális életben; tagjai közé a korszak legnevesebb tudósai és irodalmárai is beléptek, vagy az ülésein előadást tartottak. Végül - mint annyi más hasonló szervezetet - a háború után hatalomra jutó kommunista rezsim az Akadémiát is hallgatásra kényszerítette.
A SZENT ISTVÁN TÁRSULAT EGYESÍTETT ÜZEMEI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
A századfordulóra a Szent István Társulat az ország egyik nagy cégévé vált. A Kiadó szerteágazó tevékenységi köre és a bevételek lehetővé tették, hogy a vezetőség Budapesten egy székházként használt palotát építtessen. Az épületet 1898 decemberében adták át. Néhány hónappal később, 1899 márciusában ugyanitt kezdhette meg működését a Társulat saját nyomdaüzeme, a Stephaneum. E nagyarányú fellendülés következtében a Szent István Társulat 1913-ban a négy legnagyobb hazai kiadó közt a második helyen állt, maga mögé utasítva ezzel a nagyhírű Singer és Wolfnert és az Atheneumot, s csak a Franklin Társulat előzte meg. Az I. világháború tetemes veszteséget okozott a Társulatnak, szintúgy az azt követő proletárdiktatúra, melynek idején jelentős károkat szenvedtek a Kiadó könyvraktárai. A helyzet normalizálódása után, a csonka Magyarország első éveiben a Társulat "a vallásos érzés ápolására törekedve, az ország katolikus lakosainak minden rétegéhez, nemzetiségre való különbség nélkül utat keresett, viszont gondozta a Bukovinába, Moldvába és Romániába szakadt magyar véreinket is úgy, hogy ezáltal a nemzeti egység megerősítésének is nagy szolgálatot tett" (Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1923). 1922-ben a - mindaddig önálló szervezetként működő - Stephaneum Nyomdát és a Könyvkiadót Szent István Társulat Egyesített Üzemei Részvénytársaság néven összevonták. Bár az ország területileg összezsugorodott, a Társulat növekedése rövid megtorpanás után folytatódott. 1922-ben például 223 könyvet jelentettek meg 1.408.000 összpéldányszámban, s ugyanebben az évben közel 1.300.000 db volt az eladott mennyiség, tehát a kiadott könyvek jórészt el is fogytak!
1923-ban, a fennállásának 75. évét ünneplő Szent István Társulatot XI. Pius pápa az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címmel tüntette ki. A Szentatya e cím megadásával s ezzel együtt a pápai címer használati jogával a kor legnagyobb katolikus kiadói (Herder, Pustet, Benzinger, Desclée) mellé emelte a Szent István Társulatot. A jubileum évében a vezetőség 10.000.000 korona értékben nyugdíjalapot hozott létre a Társulat idős alkalmazottai számára.
A két világháború között a Kiadó több vidéki boltot nyitott, például Pécsett, Szegeden, Cegléden, Győrött, Balassagyarmaton és Debrecenben.
(A Szentkirályi utcai székház)
AZ ELMÚLT ÖTVEN ÉV
A II. világháborút követően az egész magyar Egyház nehéz helyzetbe került. Ezzel egyidejűleg a Szent István Társulat munkáját is egyre több rendelkezés korlátozta. Először a tankönyvkiadás vált fokozatosan lehetetlenné a kultuszminisztérium cenzorai miatt, majd a nagyüzemek államosításának keretében megszűnt a Stephaneum Nyomda, s a székház is állami tulajdonná vált. Ezzel együtt elvették az üzleteket, betiltották a folyóiratokat, hallgatásra kényszerítették a Szent István Akadémiát és minimálisra korlátozták a könyvkiadást; pusztán néhány hitbuzgalmi kiadvány és hittankönyv utánnyomását engedélyezve. Az alapítás centenáriuma idején így a látszatlétre való kárhoztatás fekete felhői tornyosultak a Társulat egén.
A kiadandó kötetek kéziratait ezután az Állami Egyházügyi Hivatal tisztviselői bírálták, ellenőrizték és hagyták jóvá. Tulajdonképpen a Szent István Társulatnak - mint egyházi intézménynek - a rendelkezések értelmében meg kellett volna szűnnie, de ebben az esetben a katolikus hit- tankönyvek kiadásával járó gondokat és kötelezettségeket - a szabad vallásgyakorlás biztosításának jegyében - az államnak kellett volna átvállalnia. A feloszlatástól így megmenekült ugyan a Társulat, de a háború előtt megjelenő évenkénti milliós példányszámot 226 ezerre csökkentették az ÁEH vezetői. Ugyanakkor a könyvek terjesztési jogát is elvették, s 1956-ig egy újonnan alakult kereskedelmi szövetkezetre ruházták át.
A hetvenes évek végén valamelyest enyhült az ÁEH szigora, és a Társulat igazgatójának évekig tartó szívós munkája folytán a kiadható könyvek száma évi 226 ezerről 800 ezerre emelkedett. Ebben az időszakban - az 1977-ben megfogalmazott alapszabály értelmében - a Kiadó az évi tiszta nyereségét egyházi célokra fordította.
1989-ben megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal. A Társulat kiadványainak száma ekkor ugrásszerűen megemelkedett, s ez a folyamatos növekedés a nehéz gazdasági körülmények ellenére még ma is tart.
A Társulat 1992-ben megalapította a Szent István Könyvklubot, mely az országban működő katolikus kiadókat koordinálva, postán juttatja el a vallásos tárgyú könyveket a többezer klubtagnak. Ugyanebben az évben jött létre a Stephanus Alapítvány, mely a határainkon belül és kívül élő magyarság hitbeli, kulturális igényeit próbálja kielégíteni adományok által, különös hangsúlyt fektetve a keresztény szellemiségű írók és alkotóművészek támogatására.
Befejezésül idézzünk fel néhány mondatot dr. Mihályfi Ákos alelnöki beszédéből, mely 1923-ban, a Szent István Társulat 75 éves jubileumán hangzott el. E gondolatok aktualitása pontosan akkora napjainkban is, mint hét évtizeddel ezelőtt.
"... ha a mai gazdasági válságok között nem is valósíthatjuk meg nagynevű alapítónknak, Fogarasynak programját a maga egészében a jó és olcsó könyvek kiadása által, de mindent elkövetünk, hogy legalábbis jó könyveket adjunk a magyar katolikus társadalomnak: jó könyveket, melyek hivatva vannak a katolikus ember szellemi szükségleteit kielégíteni. A jó könyvek között elsősorban vallásos könyvek kiadásával foglalkozunk, melyek a természetfölötti hitet, szellemet és életet táplálják. Ma ezekre van elsősorban égető szükség. A már kilencéves megpróbáltatás, mely hazánkat és nemzetünket sújtja, a lelkek birodalmában talán még nagyobb nyomort és pusztítást vitt végbe, nagyobb éhséget és ínséget idézett elő, mint az anyagi világban. És ezek az elcsigázott, kiéhezett, agyongyötört lelkek sokszor hasonlók a tékozló fiúhoz; a sertések eledele után vágyakoznak, mohón nekiesnek minden szemétnek, mosléknak, amivel éhségüket kielégíthetni vélik. Soha a pornográfia, a rémregények irodalma, az okkultizmus, a teozófia jobban nem virágzott, mint napjainkban; ezekhez járul a külföldi pénzzel támogatott eretnek propaganda a katolikus nép körében füzetekkel, röpívekkel, imakönyvekkel, bibliákkal, elöadásokkal és reklámhirdetésekkel. Érezzük, hogy a lelkek éhsége iránt nem lehetünk közömbösek; tudjuk, hogy a legrégebbi katolikus irodalmi társulatnak kötelessége e nehéz időkben minél több igazi lelki táplálékot adni az éhezőkek."
(Raskovics Ignác: Szent István, 1898)
Forrás: Kindelmann Győző: A Szent István Társulat rövid története
(A Társulat történetét tudományos alapossággal Mészáros István dolgozta fel a "A Szent István Társulat százötven éve, 1848-1998" című monográfiájában, Budapest, Szent István Társulat, 1998.)
Azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben is, lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában is egymásra találtak. Egymásra találtak és szövetséget kötöttek „önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és az európai integráció megteremtése érdekében”. |