Könnyeket fakasztott a Székely Gyors Gyergyószentmiklóson
Szem nem maradt szárazon péntek este
KERTÉSZ LÁSZLÓ
Jókora tömeg gyűlt össze a gyergyószentmiklósi vasútállomáson június 10-én, pénteken a kora esti órákban. A Budapestről induló Székely Gyors minden évben kicsalogatja a városok, települések lakóit az állomásokra.
Nagy volt a várakozás a vonat érkezése előtt
A szerelvény érkezése előtt 20 perccel még alig egy maroknyi ember tartózkodott a helyszínen, majd ahogy egyre kevesebb lett az idő a zarándokok érkezéséig, úgy egyre nagyobb létszámú tömeg képviseltette magát. Az emberek zászlókkal, továbbá volt, aki népviseletben szerette volna megadni a kellő tiszteletet az anyaországból érkező vendégeknek.
Valamikor háromnegyed hét után bejelentették a hangosbemondón, hogy a várva várt vonat a harmadik vágányra érkezik, a probléma csak ott volt, hogy a kiküldött két csendőr nem engedte a tömeget a harmadik vágány közelébe. A piros mozdonyú szerelvény megállt, az emberek pedig méterekről üdvözölték a vonatból integető zarándokokat. Aki a harmadik vágány közelébe próbált férkőzni, azt a biztonság emberei szépen visszatessékelték. A magyarországi utasok a vonatból kiabáltak, és meghatódva üdvözölték a zászlókat lengető gyergyói népet. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy felcsendüljön a magyar himnusz, majd ezt kövesse a székely.
A tömeg szívből énekelte a felhangzó nótákat, énekeket
Ezek után az addig munkájukat tökéletesen végző csendőrök már nem tudtak ellenállni a magyar öntudat előretörésének, a vonatról leugráló utasok könnyek között ölelték át a gyergyóiakat, és köszönték meg a szép fogadtatást, továbbá néhány csekély ajándékot.
Előkerült a hegedű is, és felzendültek a szebbnél szebb magyar nóták, búcsús énekek, amelyeket egy-egy a sírástól elcsukló hang kísért. Eljött a búcsú pillanata, de ez nem akadályozott meg semmit abban, hogy felcsendüljön a „Ria-Ria Hungária!”.
Az érkezésnél és a búcsúzásnál is megállás nélkül lengtek a lobogók
A szerelvény tovább indulásakor integető kezek és mosolygó arcok, amelyek egyaránt sugalltak lelki feltöltődést, meghatottságot, de ugyanakkor némi szomorúságot is. A vonatból kiszűrődő utolsó hallható kiabálások a következők voltak: „Jövőre ugyanitt!”, vagy „Találkozunk Csíksomlyón!”
Azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben is, lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában is egymásra találtak. Egymásra találtak és szövetséget kötöttek „önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és az európai integráció megteremtése érdekében”. |